Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák novemberi rendezvényének meghívottjaiként történelmi családok képviselői, Bethlen Anikó, Gáll Károly és Haller Béla meséltek múlt- és jelenbeli tapasztalataikról. A házigazda szerepében Markó Enikő az örvendetesen elszaporodott visszaemlékezések, interjúkötetek kapcsán az iránt érdeklődött, mennyire tükrözik az általuk is megélt valóságot ezek az írásművek. Bethlen Anikó szerint vegyes a kép. A negyvenes, ötvenes évek történelmi eseményei az erdélyi főnemesi családok jelentős részét nyugati emigrációba kényszerítette. Az itthon maradottak szörnyű megaláztatásokat éltek át, de öntudatuk, emberi tartásuk révén többnyire állták a sarat. Gáll Károly például kétévente volt kénytelen iskolát cserélni – mikor eltanácsolták, mint osztályidegent, mikor az iskola szűnt meg – s végül 1976-ban, jó negyvenesként szerzett mérnöki diplomát. Bethlen Anikó nyelvtanításból élt. „Az ötvenes évek Vásárhelye különleges hely volt, számos kitelepített főnemesi család, földbirtokos kényszerlakhelyéül jelölték ki, az összlakossághoz viszonyított nemesek aránya talán itt volt a legnagyobb Európában, lépten-nyomon Telekiekkel, Bethlenekkel, Keményekkel, Tiszákkal, Hallerokkal, stb. találkozhatott a székely városlakó” – jelentette ki Haller Béla, a Bolyai Farkas Líceum tanára. /Király K. László: Nemesi valóság, = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./
